2026. július 18. szombat
Zsófi & Levente

Meghívó
Örömmel értesítünk, hogy úgy döntöttünk összekötjük életünket, azonban boldogságunk akkor teljes, ha életünk nagy napján Te is velünk ünnepelsz.
Szeretettel várunk az esküvőnkre!

2026. július 18.
„Ha száz évig élsz, én egy nappal kevesebbet akarok élni, hogy soha ne kelljen nélküled élnem.”
A.A. Milne


Történetünk
Minden történetnek van egy pillanata, amikor még senki sem sejti, hogy valami igazán fontos kezdődik. A miénk is így indult — egy egyszerű megismerkedéssel, ami akkor még csak egy új beszélgetésnek tűnt, de valójában egy közös élet első fejezete volt.
Az első igazi találkozásunk egy belvárosi buliban történt, történetesen a Dojoban ahol az este végén Levente hazakísérte Zsófit a Lánchídon. Budapest fényei alatt sétáltunk, beszélgettünk. A történet viszont ekkor még tartogatott egy kis csavart: néhány nappal később Zsófi Ausztráliába utazott tanulni, így az éppen elkezdődő ismeretségünk egy időre félbeszakadt. Mintha az élet azt mondta volna: „rendben, de előbb egy kis türelem.”
Amikor Zsófi hazatért, a sors véletlen, újra ugyanabba a buliba sodort minket, és itt dőlt meg az a barátok által mindig emlegetett teória, hogy „Tesó úgysem a Dojoban találod meg az igazit”.
Innen indult igazán minden. Jöttek a randik, a közös programok, utazások, a sok nevetés és az a természetes érzés, amikor az ember egyszer csak rájön, hogy megtalálta azt, akivel a hétköznapok is különlegesek. Az együtt töltött idő gyorsan természetessé vált és a rengeteg apró pillanatból, lassan otthon lett egymás mellett.
Pont egy évvel később, az évforduló napján Santorini napsütötte szigetén, a fehér házak és a végtelen kék tenger között Levi feltette azt a kérdést, ami örökre megváltoztatta a történetünket. Zsófi pedig igent mondott — nemcsak egy kérdésre, hanem egy közös életre, kalandokra és mindenre, ami még előttünk áll. Most pedig itt tartunk, készen arra, hogy a történetünk következő fejezetét már férjként és feleségként írjuk tovább, ugyanazzal a kíváncsisággal, humorral és szeretettel, amivel minden elkezdődött — együtt.
Ennek a boldog pillanatnak szeretnénk, ha részesei lennétek, így szeretettel várunk Titeket esküvőnkre!
A nagy nap
Program & Helyszín
Minden részletet gondosan összeállítottunk, hogy ez a nap felejthetetlen legyen.
14:00
Egyházi szertartás (család)
16:00
Vendégvárás
17:00
Polgári szertartás
18:00
Gratulációk
19:30
Vacsora
21:15
Nyitótánc
23:00
Meglepetés
00:00
Torta
Hajnalig tartó mulatság
Időpont
2026.07.18.
Szombat
Helyszín
Forgách Kastély
Szent István tér 9.
4644 Mándok
Visszajelzés
Regisztráció
Kérjük, töltsd ki az alábbi adatokat 2026. április 30-ig.
Szállás
Szálláslehetőségek
Várda Sport Hotel
Standard szoba (38 db)
2 fő részére reggelis ellátással
34.000 Ft / szoba / éj
Standard szoba (38 db)
1 fő részére reggelis ellátással
31.500 Ft / szoba / éj
Deluxe szoba (10 db)
2 fő részére reggelis ellátással
37.000 Ft / szoba / éj
Deluxe szoba (10 db)
1 fő részére reggelis ellátással
34.500 Ft / szoba / éj
VIP lakosztály (4 db)
4 fő részére reggelis ellátással
62.000 Ft / szoba / éj
Apartman (8 db)
2 fő + 2 gyermek részére reggeli nélkül
40.900 Ft / apartman / éj
Forgách Kastély
(a helyszínen)
Superior kétágyas szoba (18 db)
2 fő részére reggelis ellátással
59.900 Ft / szoba / éj
Várunk szeretettel
Számunkra a legszebb ajándék, hogy ott leszel velünk, de ha kedveskednél, hozz inkább egy borítéknyi derűt.

Zs & L
Zsófi & Levente · 2026. július 18.